Történetünk

Anyukám elmesélése szerint egy főzőkanállal a kezemben tanultam meg járni. Talán ennek is szerepe volt abban, hogy kis korom óta az egyik legkedvesebb hobbim a sütés-főzés.

Lukas & Lea mérőkanalas receptkönyveinek ötlete szülési szabadságom alatt született. Kisfiam, Lukas még nem volt egyéves, de már velem együtt sürgött-forgott a konyhában. Bár a főzőkanál az ő esetében járássegítőként nem vált be, de a habverővel és a szűrővel együtt a kedvenc játékai közé tartozott.

Mindennapjainkban nagy hangsúlyt fektetünk az önállóságra nevelésre, nincs ez másképp kisfiam óvodájában sem, ahol Maria Montessori elveinek megfelelően képek alapján, mérőkanalakkal sütnek-főznek a gyerekek. Csodás látni az örömet és izgatottságot az arcukon, amikor várják, hogy elkészüljön az általuk készített finomság. Így jött a gondolat, hogy Németországban élő anyukaként elkészítsem az első magyar mérőkanalas receptkönyvet saját receptekkel és arculattal.

A gyermekbarát recepteket bátyámmal, Bálinttal együtt állítottuk össze, aki főszakácsként sokéves nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, és ugyancsak rajong a gasztronómia világáért. Az egyes receptlépésekről készült fotókon szorgos gyerekkezeket láthattok – a családban lévő gyerkőcök vállalták a feladatot és sütötték-főzték végig velünk a recepteket. Ezenkívül hatalmas támogatást kapunk családunk további tagjaitól is, akik például a logisztikában és értékesítésben segítenek nekünk.

Már alig várjuk, hogy további mérőkanalas receptkönyvekkel lephessünk meg benneteket! Addig is kellemes időtöltést és sok örömteli pillanatot kívánunk nektek és gyermekeiteknek Lukasszal és Leával a konyhában!

Kata & Bálint

"Lukas & Lea a konyhában" megálmodói

Lukas & Lea a konyhában


A csillogó gyermekszemek, a vidám nevetés és egy kis káosz a konyhában, ez teszi a sütést-főzést igazán csodás és szórakoztató programmá!

Lukas & Lea szakácskönyveivel már óvodás kortól kezdődően önállóan süthetnek és főzhetnek a gyerekek!

Shopping Cart
Mikulás akció